Bocz János

Társadalmi Integráció?! De ez mit jelent?!

Elhangzott: Magyar Szociológiai Társaság konferencia, Szeged 2002. december 12–13.

 

Elsőként már az előadás elején szeretném tisztázni, hogy miért szerepel egyszerre a kérdőjel és a felkiáltójel is az előadás címében, vagy másképpen fogalmazva, mi indokolta a témaválasztást és az erre vonatkozó írásjelek többértelműségét.

Kezdeném először a kérdőjellel? Azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy a társadalmi integráció kifejezés mind a köznapi, mind a tudományos szóhasználatban egyre elterjedtebb a kifejezéssel kapcsolatban – sem itthon sem külföldön – nem beszélhetünk egzakt és általánosan elfogadott jelentéstartalomról. A társadalmi integráció története egyben a kifejezés jelentésváltozásainak, értelmezéseinek története is. Olyan mint egy folytatásos filmsorozat, amelynek nem tudjuk pontosan mi volt az elején és még nem tudjuk azt sem, hogy mi lesz végén. Vannak azonban támpontjaink, és ennek az előadásnak pontosan az a szándékolt célja, hogy körüljárja a kifejezés jelentésének korábbi és jelenkori megközelítéseit.

            Elsőként a fogalommal, annak aktualitásával, előtérbe kerülésének okaival, a kifejezés elmélettörténeti hátterével, szociológiai értelmével, végül jelenkori használatával fogunk foglalkozni.

            Nézzük először a társadalmi integráció kifejezés nyelvi összetételét. Ha a kifejezést két különálló szóra bontjuk olyan értelmes fogalmakat kapunk, amelyek önmagukban is számos, eltérő jelentéssel bírnak. Az 1993-as kiadású angol nyelvű Webster nagyszótárban például 13 elkülönült címszó vonatkozik az „integrációra”, és amennyiben a „társadalmi” szót is hozzárendelnénk egy nagy sokdimenziós mátrixot kapunk.

A társadalmi integráció kifejezés „bizonytalanságát”, más megközelítésben „sokszínűségét” egyébként jól jelzi ennek a konferenciának a tematikája is, ahol az integrációval összefüggően a kapcsolati viszonyok mellett, a struktúraváltás, a várostervezés, vagy éppen az életkori csoportok vizsgálata áll az előadások fókuszában.

És itt térnék át a címben szereplő felkiáltójelre, arra, hogy miért is indokolt ma a társadalmi integráció fogalmának tisztázása. Manapság már a vízcsapból is integráció folyik, és nem vehetünk kezünkbe olyan újságot, amelyben ne szerepelne a szó. A társadalmi integráció szociológiai szóhasználata előtt ezért mindenképpen érdemes röviden foglalkozni a fogalom tágabb értelmezési keretével, modernkori aktualitásával.

Az ENSZ egyik független kutatóintézetének[1] munkatársai szerint a kifejezéssel kapcsolatban négy megközelítést érdemes kiemelni. Az első szerint egy olyan mindent magába foglaló irányzat, melynél a társadalmi integráció egyenlő jogokat és lehetőségeket jelent minden emberi lény számára. Képviselői szerint akkor beszélhetünk társadalmi integrációról, ha tovább javítjuk az életlehetőségeket. Ennél a megközelítésnél a társadalmi integráció ellentéte a kizárás.

A második szerint a társadalmi integráció egyfajta növekvő szolidaritást és kölcsönös identifikációt jelent. Ilyen értelemben a társadalmi integráció úgy értelmezhető mint a harmonikus interakciót és szolidaritást elősegítő tényező a társadalom minden szintjén (pl. család, közösségek). Ennél a megközelítésnél a társadalmi integráció ellentéte a dezintegráció.

A harmadik szerint a társadalmi integráció negatív konnotációjú fogalom, ugyanis végeredményben mindenkire az uniformizáltságot kényszeríti rá.

A negyedik megközelítés szerint a társadalmi integrációnak sem pozitív sem negatív értelme nincs, ugyanis nagyon leegyszerűsítve nem más mint az emberi kapcsolatok egy létező strukturális mintája egy adott társadalomban.

Véleményük szerint a társadalmi integráció kérdése összefügg:

            – a globalizációs folyamatokkal, a szűkülő és egyúttal koncentrálódó erőforrások

miatti bizonytalansággal;

            – a marginalizálódással, az ún. identitásproblémákkal, a migráció kérdésével;

            – a vallási és etnikai konfliktusokkal;

            – a demokrácia, az ebben történő részvétel kérdésével, a globális szintű felelősséggel

(ez utóbbi esetben nemcsak arról van szó, hogy a szociális és gazdasági problémák miatti bizonytalanság miatt az autoriter rend iránti vágy megnőhet, és a politikai hatalom visszaélhet ezzel, hanem arról is, hogy a környezet védelme, az ún. Észak-dél régiók növekvő távolsága már nemcsak egy-egy ország belügye, hanem mindenki problémája is egyben);

            Más kutatók[2] a társadalmi integrációt még tágabb értelemben mint célt és eszközt írják le…”A társadalmi integráció a társadalmi fejlődés eszköze és célja is egyben. Mint eszköz egy dinamikus folyamat, amely az egyformaság és különbözőség között egyensúlyoz, és kezeli a társadalmi integrációval és dezintegrációval kapcsolatos erőforrásokat…Mint cél a társadalmi integráció bizonyíték arra, hogy mindenki számára van lehetőség a felemelkedésre”…E megközelítés szerint a társadalmi integráció dimenziói magukba foglalják:

            – a demokráciához és részvételhez való jogot;

            – a diszkrimináció ellenességet és toleranciát;

            – az egyenlőséget és a szociális igazságosságot;

            – társadalmi csoportok szociális szükségleteit;

            – a bűnözés csökkentése érdekében meghatározott stratégiákat;

            – a kábítószer kereskedelem és függőség elleni harcot;

            – a társadalom alapegysége, a család védelmét.

            A társadalomkutatók közül legszélsőségesebb módon talán Ralf Dahrendorf (1929–) fogalmazta meg egyik 1990-es írásában, hogyan függ össze a piacgazdaság, a politikai szabadság és a társadalmi integráció. Szerinte ugyanis mindhárom együttesen nem valósult meg. A valóságban vagy piacgazdaságot és politikai szabadságot láthatunk társadalmi integráció nélkül (Európában és Észak-Amerikában), vagy piacgazdaságot és társadalmi integrációt politikai szabadság nélkül (Ázsiában). Felvetése azért is aktuális számunkra, mert úgy látta, hogy a volt szocialista országok számára sincsen érdemi választási lehetőség, és a fenti két változat közül választhatnak csak.

            És itt hadd utaljak még valakire, aki a tegnapi előadásokat hallgatva többször is eszembe jutott, és a mai szekció egyik korábbi előadásában szintén említésre került. Ulrich Beck-re (1944–). Beck – úgy gondolom ma is érvényes – gondolatai szerint miközben a fejlett országokban a társadalmi egyenlőtlenségek szerkezete, a csoportok közötti egyenlőtlenségi viszonyok alapjaiban nem változtak meg, az emberek életfeltételei – a jövedelmi és iskolázottsági szintek eltolódása, a mobilitási folyamatok, a versenyviszonyok kiterjedése stb. miatt – drasztikusan megváltoztak, és ennek következtében egy ma még ismeretlen kimenetelű társadalmi individualizációs folyamat megy/ment végbe. E folyamat során …”csökkennek azok a területek, ahol a közösen elhatározott cselekvés hatással van az egyéni életre, másfelől növekednek azok a kényszerek, amelyek arra késztetik az embert, hogy maga alakítsa ki saját életútját, méghozzá éppen azokon a pontokon, ahol ő maga is e viszonyok terméke…”

Az individualizációs hullámok következményeként az emberek élethelyzetei homogenizálódtak, ők maguk pedig kikerültek hagyományos kötődéseikből, gondoskodási viszonyaikból és ma már kizárólag saját magukra kell hagyatkozniuk a különféle kockázatokkal szemben. Ahogy írja:…”A rendek és osztálykultúrák által meghatározott életvilág ellentettjeként létrejön egy mindig finomabb szövésű privatizált életvilág”… ahol …”az emberek felcserélhetők egymással és a személyiség meghatározta „sorsközösségek”, ismertségek és barátságok határai egyre inkább visszaszorulnak a kiscsalád privát életének belső terébe”…. Tegyük, hozzá azonban, hogy Beck-nél az individualizáció egy olyan társadalmasodási folyamat is egyben, amely egy kollektíven individualizálódott létezésmódhoz vezet, amely új szociokulturális közösségek kialakulásához vezethet.

Miért kellett ilyen tágan visszautalni Beck korábbi munkájára? Azért, mert szerintem a társadalmi integráció újbóli előkerülésének hátterében éppen azok a folyamatok, tendenciák és okok – pl. individualizáció, a hagyományos közösségi formák felbomlása, új közösségek létrehozása, új típusú egyenlőtlenségek kialakulása – állnak, amelyeket Beck leírt 1983-ban megjelent munkájában. Figyelemre méltó az is, hogy a társadalmi integrációval kapcsolatban manapság előtérbe kerülő társadalmi csoportok többsége az ún. „természet által közvetített egyenlőtlenségek” fogalmának bevezetésével Beck munkájában szinte mind megjelentek:….”A csoportképződési folyamatok az életvilágban egyre kevésbé tapadnak a „megszerzett helyhez” (oktatási fokozat, jövedelem stb.), annál erősebben viszont a személyek askriptív ismertetőjegyeihez, amelyek ma is nyilvánvalóan hátrányos megkülönböztetésekkel társulnak: a fajhoz, a bőrszínhez, a nemhez, a korhoz, a testi korlátozottsághoz és az ezek alapján létrehozható pólusokhoz és csoportosításokhoz”….Becknél éppen azok a jellegzetességek, vizsgálati területek merülnek fel (pl. új társadalmi mozgalmak mint közösségképző és integráló csoportok, az oktatási feltételek egyenlősége, a regionális és kulturális identitások újrafelfedezése) mint az individualizációt fékező és/vagy akadályozó erők, amelyeknek ma reneszánszát éljük.

            És most térjünk vissza a társadalmi integráció szociológiai fogalmának elmélettörténeti hátterére. A továbbiakban azokat a kutatókat sorolom fel akik munkásságában, gondolatai között közvetve vagy közvetlenül, de megjelent a társadalmi integráció. Én úgy gondolom, hogy a fogalom előzményei már a XVI. század végéig visszanyúlnak, amikor a különféle filozófiai irányzatok a társadalom megszerveződésének, fennmaradásának, működésének általános érvényű elveit keresték.

            A természetjogi filozófiai irányzatok képviselői ezt valamilyen szerződéselmélet alapján a rációban (Thomas Hobbes (1588-1679), a tulajdonban (John Locke 1632-1704), a kultúrában, a nemzeti szellemben (Charles-Louis Montesquieu 1689-1755), vagy éppen az erkölcsben, a vallásban (David Hume 1711-1776) vélték megtalálni.

            A XVIII. század végén Adam Smith (1723-1790) a társadalom szervező elveként a szimpátiát és az ún. láthatatlan kezet jelölte meg, s ezzel nemcsak a David Lockwood-i társadalmi és rendszerintegráció megkülönböztetésének megfogalmazója, hanem bizonyos értelemben a társadalmi tőkeelméletek „előfutára” volt. Említést érdemel még Auguste Comte (1798-1857) aki család és a munkamegosztás fontosságára, míg Alexis de Tocqueville (1805-1859) a demokrácia jelentőségére hívta fel a figyelmet az általunk vizsgált fogalommal összefüggően.

            És egy nagy ugrással eljutunk az ún. konfliktuselmélet klasszikusáig Karl Marx-ig (1818-1883), aki szerint a társadalmi intézmények által nem kellőképpen kezelt konfliktusok súlyosan veszélyeztetik a társadalom integrációját. Hasonlóképpen fontos megemlíteni a marxi elidegenedés fogalmát, amely megfogalmazása szerint szintén az integráció meggyengülésére utal a kapitalista társadalmakban.      Ezt követően találkozunk a társadalmi integrációval már mint fogalmi kategóriával dolgozó képviselőnkkel, aki nem más mint Émile Durkheim (1858-1917).

            Durkheim mint ismeretes a társadalmi integráció feltételeit kereste, s ezt a társadalomban meglévő közös hiedelmekben, érzésekben, normákban egy kollektív tudatban, a társadalom tagjait összekötő szolidaritásban találta meg. Utóbbinak két fajtáját, az ún. mechanikus és az ún. organikus szolidaritást különböztette meg. A mechanikus szolidaritás esetében a hasonlóság, míg az organikus szolidaritás esetében a munkamegosztás volt az integráló tényező. Annyit érdemes még megjegyeznünk vele kapcsolatban, hogy úgy vélte, hogy a társadalmon belüli konszenzus és szolidaritás megteremtésében nagy szerepe van a vallásnak, a vallási rítusoknak, valamint a kollektív megnyilvánulásoknak.

            Kortársa Max Weber (1864-1920) szintén a vallás és a kultúra jelentőségét hangsúlyozta, fogalomrendszeréből pedig a társadalmi cselekvés (valaki másnak a várható viselkedéséhez igazodik) és a társadalmi kapcsolat (ha kölcsönösen igazodnak egymáshoz) fogalmait kell megemlítenünk, amelyek összefüggnek a társadalmi integrációval.

            Webert követően a XX. század második felében a társadalomelméleti vizsgálatok fókuszába egyre inkább az intézményes differenciálódás, a szociális és rendszerintegráció került. 1951-ben Werner S. Landecker (1911–2002) egyik munkájában már az integráció típusairól és annak mértékéről írt. Landecker a kulturális, a normatív, a kommunikatív és a funkcionális integrációt különbözette meg. Mindenképpen említést érdemel Pitirim Sorokin (1889-1968) is, aki megkülönbözette a szociokulturális rendszerben az integráció két típusát. Véletlenszerű és funkcionális típusai a társadalmi rendszerben a kulturális részek kölcsönös egymásra hatására vonatkoztak.

            Témánk szempontjából azonban meghatározóbb volt következő személyünk, a strukturalista-funkcionalista elmélet klasszikusa: Talcott Parsons (1902-1979). Elméletének nagyon leegyszerűsített lényege, hogy a társadalomnak jól működő rendszerként kell működnie, amely képes a konfliktusokat a rendszeren belül kezelni. Analitikus, módszertanilag konstruált híres AGIL sémáját az interakciók tanulmányozása céljából alakította ki, és két (a környezethez való viszony és az idő) dimenzió és négy (adaptáció, célelérés, integráció, látens mintafenntartás) mező mentén építette fel. Parsons a kulturális (közösségi) alrendszer funkciójának tekintette a társadalom tagjainak integrálását. Vizsgálta az egyes alrendszerek közötti interakciókat is, kérdése az volt, hogy a differenciáció rendszerelméleti szinten hogyan oldható meg (interpenetráció). Parsons tehát a rendszerintegrációra helyezte a hangsúlyt, az egyes alrendszerek elhatárolásával kapcsolatban viszont már Niklas Luhmann (1927-1998) nevét kell megemlítenünk, aki továbbfejlesztette Parsons elméletét. Luhmann vezette be az ún. bináris kód fogalmát, amely lehetővé tette egy-egy professzionális alrendszer el vagy lehatárolását. Ilyen bináris kód volt például a jog alrendszerénél a jogos-jogtalan, vagy a gazdaság estében a rentábilis-nem rentábilis fogalompár.

            És most kell részletesebben kitérnünk a korábban már említett David Lockwood (1929–) brit szociológus munkásságára, aki megkülönböztette az integráció két típusát, a társadalmi integrációt és a rendszerintegrációt. Lockwood ezzel a distinkcióval rámutatott az ún. konfliktuselmélet és az ún. funkcionalista elméletek hiányosságára és megpróbált a kettő között kapcsolatot keresni. A társadalmi integráció fogalmával azokat a kapcsolatokat, viszonyrendszereket írta le, amelyek egy adott társadalomban az egyének és más aktorok egymással való kapcsolatát jellemzik, míg a rendszerintegráció fogalmával azokat a kapcsolatokat jellemezte, amelyek a társadalom részei, vagy a társadalmi rendszer, az alrendszerek között állnak fenn. Lockwood így rámutatott arra a cselekvő versus struktúra problematikára, mely szerint a funkcionalisták a cselekvőknek alig tulajdonítottak jelentőséget, és a társadalmi intézmények funkcionális vagy diszfunkcionális kapcsolatait hangsúlyozták, míg a konfliktus elmélet képviselői a konfliktust a cselekvők csoportjai között a társadalmi változások alapvető meghatározójának tartották. Lockwood ily módon a társadalmi integráció és a rendszerintegráció kapcsolatára utalt. Lockwood érdeme az is, hogy a két fogalom egyidejű használatával megteremtette a kapcsolatot a társadalom mikro és makroszintjei, vagy más megfogalmazásban a mikro és makroszociológia együttes alkalmazása, vizsgálata között.

            A funkcionalizmus és a konfliktuselméletek szintézisére törekedett a leginkább neoweberiánusnak nevezhető Gerhard Lenski (1924–). Témánk szempontjából azért érdemes megemlítenünk, mert a hatalommal összefüggő gondolatai szintén összefüggnek a társadalmi integrációval. Úgy vélte, hogy bár a konfliktus a társadalmi együttélés alapvető jellemzője, a társadalmi rétegződés alján elhelyezkedő csoportok kizsákmányolása mégsem léphet túl egy határt mert működésképtelenné teszi a társadalmat. A hatalmon lévő osztálynak ezért el kell érnie a legitimáció bizonyos minimumát, vagyis egy minimális szintű társadalmi integrációt.

            Feltehetően az sem véletlen, hogy a Jürgen Habermas (1929–) írásaiban előforduló „életvilág” és (társadalmi) „rendszer” – ha más megközelítésben is – nagyon hasonló Lockwood már említett megközelítéséhez. A társadalmi (szociális) integráció az „életvilág” fogalmával, míg a Habermasi „rendszer” fogalom a rendszerintegrációval függ össze. Habermas szintén megkísérelte integrálni a két fogalmat oly módon, hogy „…a társadalomnak mint rendszernek eleget kell tennie annak az elvárásnak, hogy fenntartsa és karbantartsa a szociokulturális életvilágokat…”. Konklúziója, hogy a társadalom mint egység egyaránt elkülöníthető mint rendszer és mint életvilág is. Habermasnál a rendszerintegráció része a társadalmi integrációnak.

            A jelenkori kutatók közül Anthony Giddens (1938–) amerikai szociológus témánkkal kapcsolatos munkásságát is meg kell említenünk, aki a mikro és makro megközelítések ötvözésére törekedett. A társadalmi integrációt olyan szituációkra alkalmazta, ahol a cselekvők fizikailag is együttműködnek, míg a rendszerintegrációt ott, ahol ez nem történik meg. Érvelése azonban meglehetősen támadható, hiszen az ún. face to face interakciók nemcsak mikroszintű cselekvéseknél történhetnek meg.

Végül, de nem utolsó sorban mindenképpen említést érdemel Peter M. Blau (1918–). Jelentőségére már a korábbi előadók is kitértek ezért csak nagyon röviden említeném, hogy a társadalmi dimenziók átmetszésével összefüggő gondolatai, a csoportok közötti kapcsolatok, interakciók (interakció/konszolidáció, egyenlőtlenség/heterogenitás) vizsgálata egyaránt szorosan összefügg a társadalmi integráció problematikájával és annak lehetséges mérésével is.

Összefoglalóan elmondható, hogy a társadalmi integráció fogalmának manapság egyaránt használatos egy köznapibb – inkább az általános társadalompolitikához közelebb álló – és egy szociológiai értelmezésmódja. Előbbi képviselői leginkább a „Beck-i értelemben vett askriptív ismertetőjegyek alapján meghatározott társadalmi csoportokra (pl. idősek, fogyatékkal élők, romák stb.) fókuszálnak, míg utóbbi kutatói a szociális és rendszerintegrációs dimenziók szétválasztása és meghatározása mentén közelítik meg a társadalmi integráció kérdéskörét.

            Sajnos meglehetősen kuszának nevezhető a téma kutatásával összefüggő terminológia is. Ma gyakran a társadalmi integráció szinonimájaként használják a társadalmi kohéziót, de e témához kapcsolódhatnak a társadalmi tőke, a szolidaritás, a dezintegráció, a kizárás, a kirekesztés, a kirekesztettség stb. fogalmai is. Fontos lenne ezért az említett fogalmak egzaktabb hazai szociológiai megfogalmazása és természetesen a társadalmi integráció kérdéskörének részletesebb hazai megvitatása és operacionalizálása. Köszönöm a figyelmüket!


[1] Cynthia Hewitt de Alcántara and Dharham Ghai. United Nations Research Institute for Social Development, 1994.

[2] Forrás: http://www.un.org/esa/socdev/socialintegration/defining.htm.