Angelusz Róbert és Tardos Róbert

 

Miért mennek el mégis? Választási részvétel, kapcsolathálózatok, társadalmi integráció

 

In: Századvég, megjelenés alatt

 

 

1. A szavazási paradoxon. Coleman pro és kontra

 Az elmúlt fél évszázad során számos – köztük nem egy első vonalbeli – társadalomkutató figyelmét keltette fel az ún. szavazási paradoxon. Miért mennek el az emberek szavazni, ha egy-egy szavazat elhanyagolható mértékben befolyásolja a választás kimenetelét, és közvetlen személyes haszna alig van a részvételből? Az ún. racionális viselkedést oly gyakran jellemző potyautas-effektus érvényesülését, miszerint az így gondolkodók – ha mások elmennek, én már nem is kellek okoskodás jegyében – a többiekre bízzák a cselekvést, ez esetben többnyire a választóknak csak kisebb része esetében lehet megfigyelni.

 

A választási részvétel elmúlt évtizedekbeli csökkenése ellenére ma is általánosan jellemző tényt, hogy a fejlett parlamentáris demokráciákban az emberek többsége elmegy az országgyűlési választásokon szavazni, sokan sokféleképp próbálták megmagyarázni, és az előbbi paradoxont legélesebben felvető racionális-dontés-elmélet (rational choice) keretei között is eltérő értelmezések fedezhetők fel.  Instrumentális-kalkulatív és expresszív-gratifikációs értelmezés (Downs klasszikus megfogalmazásai és mások nyomán lásd ezek átfogó áttekintését Blais 2000[1], a hazai irodalomban ez utóbbi válfaj irányába orientálódva Tóka 2002).

 

Valójában komoly erőfeszítések történnek annak érdekében, hogy az RDE-megközelítést az eredeti kalkulatív értelmezési kereteken túlmenve tágítsák, bizonyos normatív-értékelő viselkedésmódokat is a paradigma határain belül vonva. Ha mindez közel hozza is annak veszélyét, hogy az RDE paradigma plauzibilis értelmezési tartománya fokozatosan parttalanná váljon, realisztikus kezelésmódok mégis az érdemi mechanizmusok felé irányítják a figyelmet.

 

Mikor James Coleman az externalitás fogalmát beemeli, egyszerre mutat a normatív-regulatív befolyások és a társadalmi hálózatok mint reális magyarázó elvek irányába, egyszersmind a társadalmi cselekvés egy tartalmas értelmezési keretét is nyűjtva. Az externalitás problémájának közgazdasági indíttatású bevezetése valójában egérutat biztosít a szűken vett cost-benefit típusú modellektől a társas mozzanat szociológiai nézőpontja felé. Összegző nagyszabású művében (Coleman 1990) külön alfejezetet szentel a szavazási paradoxon kérdésének, ismét csak feltéve a kérdést: Tekintve, hogy egyetlen szavazat oly keveset nyom a latba, miért mennek el annyian szavazni, ha ezen viselkedésük oly annyira “irracionális”? Az egyéni kalkuláció szempontjának szokásos nyomvonalán végighaladva, majd egy ponton továbblépve, Coleman arra a következtetésre jut, hogy a tipikusan negatív kalkulust a szóban forgó aktushoz (ezúttal tehát a részvételhez) fűződő ösztönzők – tetszés vagy nem-tetszés kinyilvánításai - ellensúlyozhatják. De melyek ezeknek a motivációs tartalékok a forrásai? A szerző itt azokhoz a primér csoportokhoz, releváns network-ökhöz fordul, melyek tagjai egy bizonyos kimenetelben (egy-egy párt vagy jelölt győzelmében) egyaránt érdekelten, létrehozzák az adott közegben érvényes normát, viselkedési mintát. Ez az emergens mozzanat a cselekvők adott rendszerén belül belül egyszerre foglal magába lemondást a személyes szuverenitás egy részéről, de bizonyos kontrollt is más cselekvők viselkedése felett. Ismét csak lefordítva a konkrét probléma nyelvére, az entitás tagjai vállalják, hogy másokhoz hasonlóan – csoportkonform módon – maguk is elmennek szavazni, cserébe jogot szereznek arra, hogy számon kérjék másokon az ennek megfelelő viselkedést. Coleman e mechanizmus működését két feltételhez kapcsolja: 1. a releváns network-ök kellően kompaktak-e (az összekapcsoltság értelmében zártak-e) a megfelelő ösztönzés biztosításához 2. a politikai kimenetel – a mindenkori választás tétje – elég jelentős-e ahhoz, hogy ennek nyomán világosan elkülönüljenek az egyes network-ök preferenciái, kellő mértékű korreláció jöjjön létre network-hovatartozás és politikai választás között. Ha e feltételek hiányoznak, Coleman szerint már indokoltan következtethetünk a részvétel alacsony szintjére. Hozzáteszi, hasonló mechanizmus (a politikai preferencia network-beli koherenciájának alacsony szintje és ennek megfelelően a párt- vagy jelöltspecifikus részvétel mérsékeltebb volta) tetézi többnyire a kisebbségi pozícióból versengő szereplők hátrányait.

 

Coleman gondolatmenete logikus és fogalmilag takarékos is, amennyiben gyakorlatilag megmarad az RDE-megközelítés jellegadó moduljainál (bár hozzá kell tennünk, ő maga csak bizonyos fenntartásokkal sorolható az iskola kifejezett képviselői közé). Hipotézisének fényében jó kiinduló kulcsot kaphatunk például a választási részvétel elmúlt évtizedek-beli alakulásához a fejlett parlamentáris demokráciával rendelkező társadalmakban. Ahol huzamosan magas részvételi arányok alakultak ki, ott ezt a releváns csoportok (mint család és más primér közösségek) bizonyos kompaktsága és politikaspecifikus koherenciája támasztotta ezt alá (ahogy erre a politikai szocializáció irodalmának számos megállapítása utalt). Az ezzel ellenkező újabb megnyilvánulások is jól értelmezhetők az eddigiek alapján, igaz, ehhez újabb feltevést, (U.Beck és mások nyomán) az individualizációs hipotézist kell bevonnunk, mely több pontján bizonyára vitatható, a különböző kötelékek, csoporthovatartozások szerepének gyengülését illetően azonban minden bizonnyal realisztikus. Hasonló feltételezéseink lehetnek a politikai preferenciák csoportkoherenciáját illetően. Itt szemléletes lehet Dahrendorf hármas norma-tipológiájának (Muss-Soll-Kann-Erwartungen, lásd Dahrendorf 19..) alkalmazása. Ha kifejezetten kötelező (Muss) szankciókról e téren korábban sem igazán beszélhettünk, alapjában erkölcsi jellegű (Soll) normákról már jóval inkább. Több jel utal arra, hogy a politikai preferenciák csoportspecifikus alakulását illetően az utóbbi évtizedekben ezzel szemben fokozatosan a személyes belátás, ízlés szférájához sorolható (Kann) várakozások nyert teret (valójában az eddigiekhez képest egy elemzési szintet ugrunk, mikor például az ún. Alford-index szinte általános csökkenését itt említjük, de a bal- és jobboldali szavazatok osztály-, rétegkötődésének mérséklődése aligha független az itt tárgyalt jelenségektől).

 

A coleman-i magyarázó elvek persze hazai terepen is fontos értelmezési keretet nyújthatnak, mindehhez azonban még részletesebben visszatérünk a következőkben bemutatandó empirikus vizsgálódásaink során. De előbb tegyünk még egy-két kérdőjelet megközelítésének kérdéses pontjaihoz. A szerző, aki az emergencia fogalmának értelmezésekor különös súlyt helyez az in statu nascendi folyamatokra, ebbéli törekvésében nem tekinti szükségesnek a szereplők közti differenciálást, akár a kimenetelhez (választási eredmányhez) fűződő érdekeltség eltérő foka, akár a csoportnormák létrehozásában és működtetésében való (az autoritási viszonyokhoz kapcsolódó) eltérő esélyük alapján. Az, hogy mennyire szimmetrikusak vagy aszimmetrikusak a cselekvők pozíciói az adott tekintetben, valójában a kialakuló normák jellege, de fennállásuk tartóssága is sokban dog függni[2].

 

De az elemzési szintek problémája is figyelmet érdemel. A “network” tényleg rugalmas, számos értelmezési vetületet, elemzési szintet felölelő fogalom, talán ezért is láthatta Coleman alkalmasnak, hogy érvelése központi alkotóelemei közé vonja. Valójában nyitva marad nála a kérdés, hogy primér kapcsolatokról vagy szélesebb kapcsolatrendszert felölelő absztraktabb hálózatokról van-e szó. Az adott normák kialakulásának folyamatát, a szereplők közti tranzakciókat hangsúlyozva, értelmezése mindenképp inkább az előző lehetőséget sugallja. Még ha kevésbé kézzelfogható, empirikus szempontból sok tekintetben ingoványosabb is, talán nem tévedünk nagyot, ha a gondolatmenet igazi valódi kiaknázását a “network-ök network-jét”, a szélesebb kapcsolathálózatokat is felölelő szélesebb megközelítésmódhoz kapcsoljuk. (Valójában a network-ök szisztematikus rendeződése a preferenciák szempontjából is a mikro-network-ök tágabb rendszerekbe tagolódását feltételezi).

 

A fenti – az instrumentális cselevéshez több-kevesebb szorossággal kapcsolódó – magyarázatok valóban jelentősek a szavazási paradoxon problémájának feloldásában, az jelenségek egy számottevő körére azonban csak korlátozottan értelmezhetőek. Vegyük saját példánkat, azaz a rendszerváltáson átment közép- és kelet-európai országok esetét. Ismeretes, hogy a politikai tagolódás rendeződése, a pártpreferenciák kikristályosodása a pluralizmus új kereteinek kialakulása nyomán csak fokozatosan alakult ki, sőt a térség egyes részeiben mindmáig viszonylag mérsékelt maradt. Ez szükségképpen együtt kellett járjon a network-ök és politikai preferenciák – Coleman által tételezett – összefüggésének több-kevesebb hiányával. Ezzel együtt, a tapasztalatok arra vallanak, hogy a választónépesség többsége mindenütt az urnákhoz járult, sőt ezek az arányok összességében még magasabbak is voltak a többpárti választások kezdeti időszakában (ez utóbbi a magyar esetre azonban nem áll).

 

A paradoxon feloldásához itt további szempontokat kell bevonnunk, melyeket megint csak a normatív elemek táján keresnénk, de ezúttal már nem a (mikro-)hálózatokhoz, hanem a társadalmi-politikai berendezkedés hagyományos vagy új elemeihez, intézményeihez kapcsolódóan. A választási részvétel mint a demokrácia személyes politikai szerepvállaláson keresztül megvalósuló alapeleménak normáját kommunikatív ráhatások különböző rétegei idézték egymást erősítő módon a választópolgárok figyelmébe. Természetesen ilyen irányban hatottak az újonnan létrejött politikai elitek üzenetei, de ezt erősítette fontos minta gyanánt a fejlettebb demokratikus berendezkedések ilyen gyakorlatának “demonstrációs hatása” is. De régebbi keletű emléknyomok, hagyományosabb motívumok is ebben az irányban hatottak. Az idősebb korosztályok tagjainak már volt gyakorlata a többpárti választásokban, amikor is – a történeti adatok erre utalnak – nagy arányban (például a magyar esetben a jelenlegi részvételt meghaladó százalékban) mentek el szavazni. De a Hazafias Népfront-szerű – gyakorlatilag nem-opcionális – szavazások nyoma sem hullott ki valószínűleg egyik pillanatról a másikra (alighanem erre utal, hogy a rendszerrváltó országok közül egy-két olyan országban – például Albániában -, ahol különösen éles volt a politikai átmenet kontrasztja, a részvétel szintje az első választások során a korábbi száz százalék körüli értékeket idézte. (Ehhez jöhetne egy vagy két nemzetközi táblázat függelékben.) 

 

Korábbi munkáinkban e különböző – a mikroszintű kontroll mechanizmusait csak részben átfedő - normatív befolyásokat empírikusan elkülönítve három motívum működését mutattuk ki: 1.státusztudat (ennek ellentettjeként a kirekesztettség érzete) 2.konvencionalizmus 3.társadalmi dependencia (illetve independencia). E mozzanatok egyike-másika (így a közvetlen érdekeltséget is feltételező státusztudat vagy a mikrocsoport, a közvetlen miliő nyomását is magába foglaló konvencionalizmus) vagy kevesebb áttételen keresztül maga is kapxsolatba hozható ugyan a coleman-i magyarázó elvekkel, de ez az átfedés csak részleges, sőt az átfogó intézmények, a felső szintű autoritás szerepét kiemelő dependencia-motívum esetében egyáltalán nem áll fenn. Ez utóbbi mechanizmusok valójában a pluralizmus nagyobb hagyományaival rendelkező társadalmak esetében is fennállnak több-kevesebb mértékben. Alighanem mind ezek, mind a Coleman által megragadott összefüggések törékenyebbek annál, hogy tartósan nélkülözhetnék egymást szerepét.                

 

Nem lenne azonban teljes azonban a kép, ha nem szólnánk arról, hogy minden valószínűség szerint Coleman maga is tisztában volt egy fontos elméleti szál hiányának. Ezt nem csak a szerző eredendő realitásérzéke ismeretében állíthatjuk, hanem azért is, mivel alapul vett kötetében (ha explicit módon nem is a szavazási témára vonatkoztatva) közvetlenül ez után az alfejezet után iktatta be a normák internalizációjáról szóló – nem kifejezetten a korábbi gondolatmenetbe, sőt szemléleti keretbe vágó – részt[3]. E tekintetben mellékes, ki vagy mi az internalizáció, a norma belsővé tett kontrolljának forrása – mindenképpen szereplők és intézmények széles spektrumát kell számba venni (tegyük hozzá, Coleman kollektív aktorok létezését is elfogadta elméleti kategóriái közt).                 

 

E különböző típusú befolyások együttes érvényesülése már azért sem állhatott távol gondolkodásától, mivel pályafutását végigkísérte a kontextuális hatások, a miliő viselkedést kondicionáló szerepének vizsgálata – márpedig ezek a környezeti összefüggések nem redukálhatók pusztán egyik vagy másik típusú mechanizmus működésére. Valóban, a kontextusnak a szavazói viselkedés empirikus vizsgálatában számos ponton szembe ötlő lecsapódását gyakran mesterkélt volna a viselkedések önkéntesen létrejövő kölcsönös regulálásához kapcsolni, bár az érdekeltségek szerepéről sem feledkezhetünk meg; mint még visszatérünk rá saját empirikus adalékaink között, az egyes kontextusok sajátosságai mögött legtöbb esetben felfedezhetjük az ahhoz tartozók sajátos pozícióját, azokat az indítékokat, amelyek egészében véve helyzetük alakulásának ilyen vagy olyan fordulataival hozhatók összefüggésbe.. Kutatásaink e miliőhatások különböző válfajaira kíséreltek rávilágítani; ha a talán leghangsúlyosabb szálat próbálnánk kiemelni, az a területi-települési (szomszédsági) mozzanat volna. De a családi-rokonsági vagy a kortárscsoporti (baráti-ismeretségi) miliő is kétségkívül releváns közeg, és még folytatni lehetne azoknak a fontos kontextus-típusoknak a sorát, ahol a szerepet játszó mechanizmusok körét nem lehet egyetlen válfajra szűkíteni.

      

A normatív mechanizmusok párhuzamos működése – egymást erősítő, esetleg gyengítő megjelenése - már egy újabb elméleti kérdéshez, a társadalmi integráció problémaköréhez vezet. amelyhez a szavazási viselkedés problémája önmagában is szoros szálakkal kötődik. Jóllehet ebben a tanulmányban e fogalom egy sajátos network-szempontú értelmezésével nincs módunk bővebben foglalkozni, az alábbiakban bemutatandó empirikus adalékaink valójában e fogalom különböző vonatkozásait járják körbe a részvétel szempontjából. Újabb elemzéseink közül három forrásra támaszkodunk: egy nagymintás országos survey, egy ökológiai adatbázison alapuló aggregát elemzés az 1990 és 2002 közti választásokra vonatkozóan, végül egy négy kistelepülést felölelő esettanulmány.

 

 

2..A távolmaradás szociológiai tényezői - egy nagymintás országos vizsgálat eredményei[4]  

2.1.  Az alapjellemzők

A választási részvételre vonatkozó korábbi kutatásainkat (lásd Angelusz-Tardos 2000) új lehetőséggel egészítette ki a KSH 1999-2000-es Életmód-és Időmérleg-vizsgálata. Bár magyarázandó alapváltozóként a részvételre vonatkozóan egy egyszerű önbesorolással kellett beérnünk, ezt bőven kompenzálta az elemzéshez rendelkezésre álló több mint 5000 fős minta és a nagyszámú háttérváltozó. A felvétel egy kérdése arról érdeklődött az interjúalanyoktól, hogy szavaztak-e előző 1998-as országgyűlési választás alkalmával. A megfelelő korú - tehát az adott időpontban választóképes - megkérdezettek közel háromnegyede (73-74 százaléka) válaszolt úgy, hogy elment szavazni, mintegy 20 százalék úgy, hogy nem, és hét százalék volt a “már nem tudom”, “nem emlékszem” típusú válaszok aránya. Korábbi vizsgálatok tapasztalatai alapján az utóbbiakat nagy valószínűséggel a távolmaradókhoz sorolhatjuk (és maga az alapmegoszlás is ezt sugallja). A közel háromnegyedes igenlő válasz jóval magasabb, mint az 1998-as országgyűlési választások első fordulójának mintegy 56 százalékos eredménye. A különbség még akkor is jelentékeny, ha a második fordulós lehetséges részvételt is figyelembe vesszük (valójában maga a kérdés sem tett különbséget a két forduló között). [5]

 

Az ilyen jellegű önbesorolásnál – a “társadalmi kívánatosság” szindrómával kapcsolatos – szokásos és ezúttal is megjelenő felülmondás kétségtelenül óvatosságra int a (névértékükön vett) eredményeket  illetően, ami azonban nem jelenti, hogy irrelevánsak lennének a választói magatartás körvonalazásában. A kirajzolódó összefüggések nagyrészt egybecsengenek a részvételi hajlandóságról való kutatási tapasztalatokkal. Ha nem is okvetlenül az 1998-as országgyűlési választásokról, de az általánosabb választói magatartást már többé-kevésbé realisztikus képet kapunk. Az alapmegoszlás mögött meghúzódó felülbecslés mindenképpen “leszámítolandó”, azonban ha az adatokat nem annyira a stabil részvételi, inkább a notórius távolmaradási hajlandóság szemszögéből értelmezzük, erre vonatkozóan a fenti adat sem áll túl messze a valóságostól.

 

Első elemzésünkben az alapvető társadalmi-demográfiai tényezők önálló szerepét, relatív súlyát a kategoriális változók bevonását lehetővé tevő sajátos (Optimal Scaling) regresszió-analízis révén vizsgáltuk[6]. A szóban forgó eljárás sajátossága, hogy az általánosan alkalmazott együtthatók és F-értékek mellett egy ún.”importance” értéket is produkál. Ez a sajátos jelentőség-mutató az egyes tényezők közvetlen befolyása mellett bizonyos fokig a közvetett befolyásokat is számba véve jellemzi az egyes változók szerepét a modellen belül.

     

 

1.tábla

Az 1998-as (retrospektív becsült) részvételt meghatározó tényezők 1.modellje

az alapvető társadalmi-demográfiai jellemzők alapján
                                                                   (Optimal Scaling kategoriális regresszió-elemzés)

 

Béta
sztenderdizált koeff.

 

F-érték

Importance        
 (jelentőség)

Vagyoni helyzet

.15

96.7

.46

Iskolázottság

.15

93.7

.43

Életkor

.10

44.0

.03

Családi állapot (házas+)

.07

20.5

.11

Településtípus (Bp+)

.04

9.4

.01

                         R2

7%

 

 

 

Az elemzés eredménye ismételten hangsúlyozza az erőforrások szerepét, s ezen belül külön is aláhúzza mind az anyagi, mind a kulturális tőke befolyását. Nem csak az ismerethiány, tájékozatlanság, hanem az anyagi depriváltság, periférikus helyzet is gyengíti a participációs hajlandóságot. Mindez megfelel a részvételi hajlandóság státustudat-kirekesztettség szindrómájáról való korábbi tapasztalatainknak, mint ahogy az a további eredmény is, hogy a fiatalabb korcsoportokhoz tartozók közt több a távolmaradó – noha az emelkedés nem egyenletes végig, mivel (egy fordított U-görbéhez hasonló módon) a legidősebbek közt ismét csökken a részvétel. 

 

2.2. A társadalmi beágyazódás tényezőinek szerepe

A családi állapot szerinti eredmények már mintegy megelőlegezik az életmóddal, a mikro-miliővel, a társadalmi beágyazódással kapcsolatos következő összefüggéseket. Részletesebb bontás szerint, a részvételi arány messze a legmagasabb az (együtt élő) házasok körében, és jóval alacsonyabb mind a családalapítás előtt állók (esetleg azt végleg elkerülők), mind a hagyományos családi minták keretein már kívül élők között. 

 

Az Életmód- és Időmérleg-vizsgálat azonban a fenti általánosan alkalmazott társadalmi-demográfiai jellemzők mellett több olyan változót is tartalmazott, melyek a szóban forgó összefüggésben közvetlenebbül is értelmezhetőek. Mindenek előtt a szubjektív osztály-identifikáció mutatóját - ha kérdéses is, hogy ennek referensei valójában osztályok, rétegek, esetleg más társadalmi entitások, azonban az erre vonatkozó önbesorolások mégis reálisan tükrözik a kulturális-interakciós rétegződés meghatározott választóvonalait. Olyan kognitív választóvonalakról van szó, melyek a - fent említett részvételi motívumok közt első helyen számba vett - státustudat szempontjából különösen relevánsak.  

A társadalmi beágyazódás egy másik lényeges aspektusához, a mikro-miliőhöz visznek közelebb a felvételnek a személyes kapcsolathálózattal kapcsolatos kérdései. Egyikük a megkérdezettek barátainak számáról, egy másik kérdéscsoport pedig a releváns kapcsolatokhoz – rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz – fűződő kölcsönös segítségnyújtás, illetve a társas együttlét, vendégeskedés gyakorlatáról érdeklődött. A network-ellátottság indexét (egy ötfokú, a kapcsolatgazdagtól a periférikus  helyzetig terjedő skálát) az említett  mutatókra alapoztuk[7]

 

Végül a felvétel több kérdést is tartalmazott a vallásosságra vonatkozóan, mely korábbi kutatási tapasztalataink szerint főleg a normatív participációs motívumok (mindenek előtt a konvencionalizmus) működésével hozható összefüggésbe. A vallásos kötődésnek a kérdőívben szereplő néhány alapindikátora (így a felekezethez tartozás és a szubjektív vallásos mutatói) alapján itt is egy kombinált indexet, egy egyszerű háromfokú  skálát hoztunk létre[8]. A következő táblázat a retrospektív részvételi adatokat már ezek szerint az indexek szerint bontva – itt még egyszerű kétdimenziós bontások alapján – mutatja be.

  

2. tábla

Az 1998-as részvétel retrospektív becslése alapvető társadalmi-demográfiai jellemzők szerint
(a KSH 1999-2000-es életmód- és időmérleg-felvétele alapján, százalékban)

Szubjektív osztályidentifikáció

Résztvett

Nem

Összesen

Elit

(100)

(0)

100

Felső középosztály

88

12

100

Középosztály

84

16

100

Munkásság

72

28

100

Alsó osztály

53

46

100

Identifikáció nélküli

51

49

100

 

 

 

 

Network-ellátottság index

 

 

 

5 (kapcsolatgazdag)

83

17

100

4

79

21

100

3

77

23

100

2

69

31

100

1 (kapcsolatszegény)

59

41

100

 

 

 

 

Vallásosság

 

 

 

Vallásos

76

24

100

Valamennyire vallásos

74

26

100

Nem vallásos

66

34

100

 

Első ránézésre is igen erős a részvételnek a szubjektív identifikációval összefüggése. Bár a magukat az elithez soroló megkérdezettek száz százalékos adatát az alacsony elemszám miatt nem igazán vehetjük figyelembe, de a skála így is széles a magukat a felső középosztályhoz sorolók csaknem teljes körű részvételétől a szubjektív értelemben alsó osztálybeliek és az identifikáció nélküliek közel ötven százalékos távolmaradásáig (ráadásul a hazai tapasztalatok szerint az utóbbiak körében általában még erőteljesebb is a felülbecslési tendencia). Három lépcsőfok határolódik el élesebben: felül a magukat a középosztály valamelyik szintjén elhelyezők, majd a munkásidentitással rendelkezők, végül nemcsak a magukat a társadalmi alsó szintjéhez, perifériájához sorolók, hanem a – társadalmi összetételében is sok szemponthoz hasonló – identifikáció nélküliek csoportja. Ez utóbbiak között a távolmaradók aránya  alighanem el is érte, vagy meghaladta a résztvevőkét. A középrétegektől az elitig húzódó felső szegmensekben viszont a többé-kevésbé garantált az urnáknál való megjelenés. Jóval labilisabb a munkásrétegek részvételi beállítódása – ahogy ezt az eddigi választások tapasztalatai is megerősítik (a következőkben bemutatandó aggregát elemzések is ezt sugallják közvetett módon). Részben ez a labilitás, részben e rétegek számbeli súlya sugallja, hogy a részvétel trendjeit a normák és mobilizáció e közegben történő alakulása különösen befolyásolhatja[9].

A kontextus, a mikro-miliő hatása legközvetlenebbül a kapcsolathálózati pozíció alapján olvasható le. Nyilvánvaló, hogy itt többirányú összefüggésről van szó – tehát arról is, hogy a (közéletileg-politikailag is) aktívabb személyek kapcsolathálózati erőforrásai is átlagon felüliek, ahogy ezt a társadalmi tőkével kapcsolatos korábbi kutatásaink is jelezték. De az összefüggés szóban forgó iránya sem kevésbé plauzibilis: a kapcsolatilag jobban beágyazott személyeket környezetük inkább motiválja arra, hogy a szavazáshoz szükséges – mégoly csekély - erőfeszítést megtegyék.

 

Valójában ebben az összefüggésben értelmezhető a vallásossággal való, újból megerősített kapcsolat is. A normákra való fogékonyságon, a sztenderd viselkedésminták tiszteletén kívül a mikro-miliő, közvetlenebbül a hitéleti közösség mobilizációs hatása is megjelenik ezekben az eredményekben. Mindez annál is jelentősebb, mivel – mint ahogy azt egyéb tapasztalatokból, többek közt a jelen vizsgálat további bontásaiból is tudhatjuk – a vallásos beállítódás inkább az alacsony státusú csoportokban erőteljes, aminek önmagában inkább ellenkező összefüggést kellene kondicionálnia.

A hatótényezők önálló befolyásának feltárására irányuló elemzés második modellje már a társadalmi beágyazódással összefüggő fenti változókkal is kiegészült. Ebbe a bővebb változó-együttesbe vontuk be a településnagyság tényezőjét is, melyet – ahogy már szóltunk róla – szintén a szociális integráció szempontjából értelmezhetünk, a kisebb települések sűrűbb kapcsolati hálójára, a közvetlen környezet erőteljesebb normatív befolyására gondolva.                         

A társadalmi beágyazódáshoz többé-kevésbé közvetlenül kapcsolódó változók bevonása nemcsak az  összmagyarázatot növeli aránylag számottevően.[10] hanem az importance mutató alapján is közel annyira jelentősnek mutatkoznak, mint az alapvető társadalmi-demográfiai jellemzők, s ezek közt a legfontosabb erőforrás-tényezők. Mind a négy újonnan bevont változó önállóan is szignifikánsnak bizonyul, köztük a szubjektív osztályidentifikáció mutatója – valamennyi szempontból – a legjelentősebb. A további három változó – a network-pozíció, a vallásosság és a településnagyság – az egyéb tényezők kiszűrése után is szignifikáns módon (és a feltételezett irányban) fejti ki hatását.

Míg az eddigi elemzések viszonylag globálisak voltak, egy-egy tényező hatását nagy vonalakban, az összefüggések alapiránya felől kísérelték megragadni, egy következő elemzés révén inkább a részletekbe kívántunk hatolni, hogy feltárjuk a részvétel és távolmaradás legjellegzetesebb közegeit. Az itt alkalmazott CHAID-eljárás – a megfelelő kategóriák egybevonásával és szétválasztásával – a teljes népességet, majd annak különböző alcsoportjait a legerőteljesebben differenciáló tényező alapján bontja sorra külön, egészen addig (és ez kellően nagy minta esetén mint a jelenlegi is, négy-öt szintnyi mélységet is átfoghat), amíg e szétválasztások statisztikailag szignifikáns eltéréseket produkálnak. Az eljárás jellege többek közt azt is lehetővé teszi, hogy egy-egy változó – különböző alcsoportokra vonatkozóan – különböző szinteken jelenjen meg diszkrimináló tényezőként (akár más-más irányban fejtve ki hatást). Az ábra százalékos adatait a távolmaradók szempontjából tüntettük fel. Ez az opció  nem jelent elvi kötöttséget – ha százból kivonjuk, a résztvevők arányát kaphatjuk meg ugyanezekre a csoportokra vonatkozóan (A távolmaradás legmagasabb és legalacsonyabb előfordulásait félvastag-dőlt, illetve félvastag jelöléssel különböztetjük meg.

 

1.ábra

A választási távolmaradás legjellemzőbb és legkevésbé jellemző társadalmi közegei
 - az 1999-2000-es KSH Életmód-és Időmérleg-vizsgálat alapján, CHAID-elemzés

 

 

 

A fentiek után nem meglepő, hogy az elemzés elsőként a szubjektív osztály-identifikáció, éspedig a jelzett három lépcsőfok szerint választja külön a népességet. Már kevésbé kézenfekvőek a következő szint szerinti eredmények. Míg a középrétegeken belül az iskolázottság, a munkásrétegeken és a magukat a perifériára sorolókon belül már a vagyoni helyzet tesz elsősorban különbséget. Előbbieken belül a diplomások közt minimális az abszencia. Az utóbbi csoportok tagjai, ha szegények, igen nagy valószínűséggel lesznek távolmaradók. A vallásosság tényezője – a főleg fizikai csoportokból tevődő munkás vagy alsó identifikációs csoportokon belül – inkább a középső anyagi szinten belül tesz (még hozzá nem is jelentéktelen méretű) különbséget. A network-pozíció ugyanakkor egy identifikációs szinttel feljebb - úgy a munkás-, mint a középréteg-tudatúakon belül – az alsó szegmensekben érezteti hatását.  A távolmaradás magas arányú a középosztály-identitással rendelkezőknél is, ha ehhez  alacsony iskolázottság és kapcsolatszegénység (kulturális és társadalmi tőke szempontból is alacsony pozíció) társul.

A mikro-miliő további tényezői, a családi állapot, a településméret, továbbá az életkor/életciklus-beli hely már a további szinteken lefelé menve árnyalják a képet. Így az anyagi és kapcsolati pozíciójukat tekintve is szegény munkások távolmaradási hajlandósága a 20 ezer fő feletti településeken – gyakorlatilag a városokban – különösen erőteljes. A fiatalabb korcsoportok abszenciája akkor is számottevő, ha ez nem a kedvezőtlen erőforrás-pozíciókhoz kapcsolódik. A családi állapot, a házas státusz jelentősége főként a munkáscsoportokon belül jut kifejezésre, s itt is akkor elsősorban, ha ehhez még a vallásosság normatív befolyása is társul.                 

 

 

3. Területi-aggregát (választókerületi) adatbázis.

3.1.Az alkalmazott eljárások és metodológiai meggondolások

Az országgyűlési választókerületek adataira alapuló elemzésünket a 2002-es országgyűlési választásokat követően készítettük.[11] E területi adatbázisú vizsgálódást részben az egyéni szintű survey-adatok hiánya motiválta, részben az a körülmény, hogy hasonló jellegű aggregát elemzésnek volt már előzménye korábbi kutatásainkban (igaz, akkor települési adatbázison).[12] 

 

Mikor e területi egységek választási eredményei és bizonyos összetételbeli jellegzetességei között keresünk majd összefüggéseket, valójában más jellegű megállapításokról van szó, mint amikor elemzésünket egyéni jellegzetességekre alapozzuk. A területi elemzés szó szerint értendő: amikor például a munkanélküli népesség magas arányával jellemezhető választókerületek ilyen vagy olyan választási sajátosságairól van szó, valójában nem az effektív munkanélküliek politikai viselkedéséről beszélünk (noha egyéni szinten elvben a hasonló jellegű összefüggések a legplauzibilisebbek), hanem azokról a területekről, övezetekről, ahol ilyen vagy olyan okok miatt – de leginkább kedvezőtlen gazdaságföldrajzi, esetleg specifikus szociálintegrációs körülményekre visszavezethetően – az átlagosnál rosszabb foglalkoztatási helyzet alakult ki. Olyan tényezőkről van tehát szó, amelynek befolyása az adott területen élő választókat egyaránt (ha persze nem is egyforma módon és intenzitással) érinti.

 

Aggregát adatokra épülő tanulmányainkban korábban részletesebben foglalkoztunk az ökológiai tévkövetkeztetés problémájával, amelyre ezúttal is tekintettel kell lennünk.[13] A területi elemzés eredményeiből tehát nem következtethetünk közvetlenül egyéni szintű összefüggésekre, ezeket (ha tehetjük) külön kell ellenőriznünk. További kérdés maga a területi-környezetű hatások természete. Vegyük ismét az előző példát, az eltérő szintű munkanélküliség esetét. Ahogy szó volt róla, ez kisebb-nagyobb részben (az adott populáció jellemzőitől többé-kevésbé független) gazdasági, földrajzi ún. globális (az aktuális szereplőkhöz képest külső) tényezőnek tekinthető. Létezhetnek azonban ettől eltérően olyan miliő-hatások, amelyek már a konkrét szereplők közti interakciókra, a nyomukban kialakuló viszonyítási keretek működésére vezethetők vissza. Így például a munkanélküliek (s valószínűleg más deprivált csoportok) nagyarányú jelenléte komoly feszültségeket, egyben a szociális dimenzió hangsúlyos megjelenését eredményezheti egy adott környezetben.  Ebben az esetben - a példának megfelelően - maguk a munkanélküliek sajátos attitűdje akár teljesen különválhat az adott területek jellemző politikai színezetétől. Létezhetnek persze ennél “természetesebb” hatások, kontextuális összefüggések is: ismét az előző példánál maradva, például amikor egy adott közegben a munkanélküliek többségét jellemző beállítódások egyfajta normaként befolyásolják a csoport egészének attitűdjeit. Az értelmezésnél fokozott óvatossággal kell eljárnunk, a különböző típusú területi (mint a pusztán összetételbeli, a globális, az externális és az interakciós-kontextuális) összefüggések lehetőségét egyaránt mérlegelve.

 

Szűkebb értelemben vett miliőhatásokról az utolsóként említett esetben beszélhetünk, valójában ekkor sem magától értetődő a miliő természete. Ténylegesen különböző jellegű és kiterjedésű, különböző erővel ható körökre kell gondolnunk, amikor interakciós környezetről van szó. A család, a baráti, ismeretségi, szomszédsági (sőt továbbmenve a lakónegyedet, települést jellemző tágabb lokális) csoportosulások olyan táguló körökként foghatók fel, amelyek egyre áttételesebben befolyásolják az egyéni viselkedéseket. Ebben az értelemben a vizsgálatunkba bevont 176 országgyűlési választókörzet csak nagy fenntartással tekinthető interaktív miliőnek – már csak azért, mivel az esetek jó részében ezek nem csak egy-egy szomszédsági körzet, negyed, de egy-egy település határain is túlnyúlnak. Más jelentésben mégis beszélhetünk bizonyos lokális klímák létezéséről (akár történeti-kulturális, akár politikai értelemben). Bár ezek határai - ha itt egyáltalán világos határokról beszélhetünk - bizonyára nem esnek egybe az egyes választókerületekkel, mégis jelentős átfedések létezhetnek köztük.  De ismételni kell: a szóban forgó miliőhatás csak részben magyarázhatja a megfigyelt területi összefüggéseket, és mindig figyelembe veendők további tényezők is a választói magatartások vizsgálata szempontjából. 

                       

Korábbi területi vonatkozású elemzéseinket az ország mintegy 3000 településéről rendelkezésre álló adatbázis alapján végeztük az 1990-es és 1994-es választásokra vonatkozóan[14].  Viszonylag részletes mutató-együttes állt rendelkezésünkre ki a települések társadalmi státusáról, iskolázottsági, infrastrukturális és vagyoni szintjéről.  Ehhez képest most nagyrészt aggregáltabb és kevesebb indikátoron alapuló adatbázissal dolgozhattunk. Főként olyan mutatókra koncentráltunk, melyek szociológiai tartalma viszonylag világos, s amelyekkel kapcsolatban a mostani választásra vonatkozóan is lényeges összefüggéseket feltételeztünk.

Ami elemzésünk függő változóit, az egyes választókerületek részvételi mintáit és politikai színezetét illeti (amelyeket egymásra vonatkozóan azonban magyarázó tényezőkként is felhasználtunk), a részvételt három különböző indikátorral reprezentáltuk. Több esetben párhuzamosan alkalmaztuk ezeket, az eredményeket ily módon is kontrollálva.[15] A választókörzetek politikai színezetét, irányultságát – nem utolsó sorban praktikus meggondolások alapján – egyszerű dichotómiával, az egyes választások bal- vagy jobboldali kimenetelével jelenítettük meg (később még kitérünk néhány ezzel kapcsolatos korlátra).

Az elemzésekbe magyarázó öt (majd bizonyos elemzésekhez a városias/falusias jelleg különválasztására szolgáló index beszámításával hat) független változót vontunk be. A választókerületekre vonatkozó adatok forrása a KSH 2001-es Népszámlálásának adatbázisa.[16]

 

3.2. Folytonos és változó összefüggések. A településméret és az összetétel befolyásai

Az 1998-as (különösen az első fordulóban) igen alacsony, mindössze 56 százalékos választási részvétel után sokan a csökkenő tendencia folytatódását, esetleg csak mérséklődő emelkedést vártak. Így szinte általános meglepetést váltott ki az, hogy 1994 után 2002-ben ismét 70 százalék körül volt a voksukat leadók aránya, ezúttal kissé meg is haladva azt. A részvételre vonatkozó elemzéseink nem utolsó sorban azt a kérdést tették vizsgálat tárgyává, mennyiben rendkívüliek, vagy inkább normálisak, szokásszerűek a választókerületek szavazási mintái a 2002-es országgyűlési választások két fordulójában. E kérdést illetően összességében egyöntetű megállapításokat tehettünk. A 176 választókerület 1990 és 2002 közti (akár részvételi arányra, akár rangsorbeli helyére alapuló) részvételi korrelációi igen magas, 0.8 és 0.9 közti értékeket értek el (úgy, hogy ezen belül az egymáshoz közelebbi időpontok közt valamivel erősebbek, a távolabbiak közt gyengébbek a kapcsolatok), ami a profilok nagyfokú időbeni állandóságára, egyfajta területi útfüggés érvényesülésére utal.

 

Az elemzések bizonyos eltérést is jeleztek a 2002-es országgyűlési választások két fordulója között, amennyiben a szóban forgó mintakövetés valamivel gyengébb volt a 2., mint az 1.fordulő esetében. A korábbi választásokkal való összefüggések is némiképp eltérőek. Míg az első forduló az 1994-es mintával mutat elsősorban rokonságot, a második forduló inkább az 1998-as és az 1990-es részvétel területi profiljával (az előbbi esetben baloldali, az utóbbi kettőben jobboldali győzelem született).

 

Folytonosság és változás jegyei szembetűnően jelennek meg annak az elemzésnek az alapján, melyet a különböző méretű települések részvételi szokásaira végeztünk el.[17] Korábban az 1990-re és 1994-es választásokra vonatkozóan állapítottuk meg azt a korántsem magától értetődő U-görbe-szerű összefüggést, mely a részvétel két csúcspontját a településméret két pólusához, a legkisebb (aprófalvas) és a legnagyobb (nagyvárosi) településekhez kapcsolja. Egy most készülő új (itt már települési) adatbázis alapján 1994 és 2002 között mind az 1., mind a 2.fordulókra vonatkozóan sikerült ezeket az összefüggéseket felvázolni.[18]  

 

2.1.ábra

Településméret és 1.fordulós választási részvétel 1994 és 2002 között

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.2.ábra

Településméret és 2.fordulós választási részvétel 1994 és 2002 között

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A fenti két ábra összesen hat görbéje szinte ugyanazt a vonalat futja be. Lehetett a részvétel igen alacsony – mint az 1998-as 1.forduló -, vagy igen magas – mint a 2002-es 2.forduló esetében -, minden alkalommal az előbb említett összefüggés érvényesült. Amennyiben a két ábra eltér egymástól: az 1.fordulókat tekintve az 1994-es és 2002-es választások esnek csaknem egybe (jóval az 1998-as fölött),  míg a 2.fordulók esetében az 1994-es és az 1998-as (jóval a 2002-es alatt). A kistelepülések lakói annak ellenére tűntek ki mindvégig igen magas részvétellel, hogy – mint a következőkben bemutatandó területi státusz-összefüggésekből is kiderül – “szabály szerint” inkább az ellenkezőjének kellene történnie. Cikkünk következő részében esettanulmányok tapasztalatai alapján szólunk azokról a kapcsolathálózati-kontextuális, kohéziós mechanizmusokról, melyek ezekre a jellegzetességekre bizonyos magyarázatot adnak[19].

 

Mind az egyszerű korrelációk, mind a többváltozós elemzések – regresszióanalízisek – erőteljes területi összefüggéseket jeleztek a részvétel mértékével. A bevont változók mindegyike több-kevesebb szerepet játszott az eltérésekben, az összmagyarázatok pedig igen magasnak bizonyultak[20]

 

A részvétel területi státuszösszefüggései – az iskolázottsági összetétellel, kulturális miliővel való kapcsolat – mindvégig szignifikánsak voltak, sőt ez a befolyás az eltelt idő során fokozatosan nőtt is. Az utóbbi mozzanat bizonyos fokig meglepő volt, amennyiben az 1990-es és 1994-es választási részvétel aggregát- és survey, az 1998-as választások elsősorban survey-adatokon alapuló elemzései azt a várakozást alakították ki, hogy az ismét magas, sőt az eddig legmagasabb választási részvétel mellett csökkentek az aktivitás társadalmi státusz-egyenlőtlenségei. Ha az ökológiai tévkövetkeztetés – az egyéni és aggregát szintű megállapítások egymásba csúszásának - itt is kerülendő, ami a területi különbségek csökkenését illeti, ez csak a 2002-es második fordulóval kapcsolatban áll fenn bizonyos mértékig. Mivel survey-adatok nem utalnak a részvétel társadalmi státus-összefüggéseinek hasonló növekedésére, a területi státusszinthez köthető eltérések erősödése aligha vezethető vissza az egyéni szinthez kapcsolható összetételi hatásra.

 

A munkanélküliség területi méreteivel való összefüggést ugyancsak mindvégig fennáll, ha ez az összefüggés 1990-töl 2002 felé haladva némileg mérséklődött is. Mindez megerősítette a válságövezetek hangsúlyos abszenciájáról korábbi alkalommal tett megállapításainkat. Az 1960 és 89 között épült lakások részarányával nem túl erős, de végig szignifikáns és jól értelmezhető kapcsolat mutatkozott. Egyéb tényezők hatását kiszűrve, 1994-ben és legutóbb 2002-ben (mindkét fordulóban) ott mentek el inkább szavazni, ahol e korszakban aránylag sok lakás épült (így városokban a lakótelepi övezetekben), míg 1990-ben és 1998-ban – amikor az előzőekkel szemben jobboldali győzelem született a választásokon – inkább a régebbi épületállománnyal rendelkező, legalábbis ilyen alapon tradicionálisabb miliővel jellemezhető körzetekben, városrészekben.

 

Szisztematikus eltérések figyelhetők meg a cigány népesség lakosságon belüli számarányával, mint a területi részvételt negatívan befolyásoló tényezővel, sőt ez az összefüggés két alkalommal, 1994-ben és 1998-ben a legjelentősebb is volt a többváltozós elemzésbe bevont tényezők között.A cigány népesség részaránya elsősorban a városokban, városias körzetekben jelenik meg a távolmaradás irányában. Bár arra vonatkozóan, hogy ez a jellegzetesség az egyéni szintre is vonatkoztatható-e, közvetlen adatok híján egyértelmű választ nem adhatunk, feltevésünk szerint miliő-specifikus vonások is szerepet játszhatnak (például a csoportközi szegregáció eltérő foka). Ahol az elkülönülés kisebb fokú - mint számos vidéki településen -, ott a népesség egészét jellemző részvételi mintát kevésbé befolyásolják az etnikai különbségek. 

4. Mikro-tapasztalatok – a Négy-falu-esettanulmány

4.1. Az egyes falvak – a 2X2-es felvételi terv

2000-ben hajtottuk végre azt a négy kistelepülésre kiterjedő esettanulmányt, melynek alapvető célja a közéleti-politikai aktivitásra, s ezen belül a választói részvételre ható kapcsolathálózati és kontextuális összefüggéseknek a korábbiaknál komplexebb feltárása volt. Ezúttal ismét személyes megkérdezéseken alapuló survey-megközelítést alkalmaztunk, azonban felvételi egységeink, a négy falu kiválasztásakor az analitikus mintavételt állítottuk előtérbe.

 

A korábbiakban kialakított országos települési adatbázis felhasználásával egy 2*2-es modell alapján négy települést választottunk ki. A két dimenzió közül az egyik maga a részvétel szintje volt. Bár a kistelepüléseken a részvétel viszonylag magas, ez azonban mégsem teljesen általános, a kis falvakon belül is vannak olyanok, melyek nemcsak az aprófalvakhoz, de az országos átlaghoz képest is alacsony aktivitással jellemezhetők. Ez a dimenzió közvetlenül vonatkoztatható arra a kérdésre, hogy mi különbözteti meg az erősebb és gyengébb involváltsággal jellemezhető települések lakóit és társadalmi miliőjét. A rendelkezésre álló adatbázisok ugyanakkor egy fontos regionális választóvonalra is rávilágítottak, mely a nyugat-dunántúli és a kelet-magyarországi aprófalvak között rajzolódik ki. Célszerűnek látszott a másik dimenziót ehhez kapcsolni. Az egyszerűség kedvéért mindkét régióból egy-egy megyét (Vas és Szabolcs-Szatmár-Bereg) választottunk ki, ezeken belül - egymáshoz viszonylag közel - egy-egy magas és alacsony participációs szintű települést jelölve ki. A mintavétel további jellegzetessége volt a felvétel teljes körű jellege, amire a megcélzott népességcsoport, a települések mérete elvben lehetőséget nyújtott. A kontextuális és network-jellemzők és a befolyás-mechanizmusok szempontjából ez egyértelmű előnynek ígérkezett. Az ilyenfajta teljeskörű, ún. “szaturált” felvétel a network-irodalomban nem ismeretlen, de olyan természetes közeg esetében mint egy-egy település ritkaságnak számít. Kutatásunknak ez kétségkívül újszerű vonása. A kapcsolathálózatok reprezentatív mintás – bizonyos tekintetben atomisztikus – felvételeihez képest fontos metodológiai előny, hogy az adatbázis a kölcsönös kontaktusokat is felöleli, másfelől a családi, szomszédsági, települési kontextusok vizsgálatát is lehetővé teszi.

 

Összefoglalva, a négy falu közt a vizsgálatban mind a nyugati, mind a keleti határmellékről egy-egy magas és alacsony részvételi szinttel jellemezhető kistelepülés szerepelt (a továbbiakban ezek jelölése Nyugat-Felső, Nyugat-Alsó, Kelet-Felső, Kelet-Alsó, illetve NyF, NyA, KF, KA) . Míg az előbbi esetben a magas részvétel esete volt normálisnak tekinthető, s az alacsony rendhagyó, külön magyarázatot igénylő, a kelet-magyarországi esetek tekintetében fordított a helyzet.

 

 A “Négy-falu”-felvételt megelőzően 1997-es és 1998-as országos felvételek meghatározott blokkjai révén vizsgáltuk a kapcsolathálózati jellegzetességek alakulását. Bár a kulturális-interakciós rétegződés nyolcvanas évek második felében történt vizsgálata során alkalmazott Fischer-féle technika részletes megismétlésére nem nyílt mód, bizonyos indexek kidolgozása révén dinamikus elemzésekre is lehetőség nyílt a network-erőforrásokat kondicionáló tényezők alakulásáról[21]. Az eredmények folytonosság és változás egyidejű érvényesülését jelezték. Az utóbbi mozzanatok közt a legnagyobb horderejű átrendeződések az anyagi erőforrások szerepével kapcsolatosak. A kilencvenes évek vége felé a vagyon jóval meghatározóbb volt a kapcsolathálózati erőforrások szerveződésében, mint tíz évvel korábban, a rendszerváltást közvetlenül megelőzően. A globális anyagi helyzet mellett azonban olyan konkrétabb összetevők is fontos szerephez jutottak, mint a gazdasági aktivitás, illetve a földdel való rendelkezés, amelyek már a falusi esettanulmányok szempontjából is lényeges fejleményeket jeleztek. A munkanélküliek nemcsak gazdasági, hanem jelentős mértékben network-pozíciókat is vesztettek. A földbirtok viszont a kapcsolathálózati erőforrások, tágabb értelemben a társadalmi tőke számottevő tényezőjévé vált a falusi társadalmakban. A gazdasági erőforrások szerepét illetően érdekes – és ismét már azi esettanulmányaink szempontjából is hasznos támpontot nyújtó – eredménnyel szolgált az a régiók szerinti elemzés, mely a vagyoni tényező kapcsolathálózati jelentőségét a kilencvenes évek vége felé inkább Nyugat-, mint Kelet-Magyarországon jelezte. A változások további lényeges eleme, hogy - a szóródásra vonatkozó mutatók szerint - a kapcsolati erőforrások a korábbiaknál erősebben differenciálódtak, a más vonatkozásokban is megfigyelt polarizálódási tendenciákat önmagukban is felerősítve.

 

Az esettanulmányunkban szereplő kistelepülések konkrét jellemzőire térve, míg nemcsak gazdasági, infrastrukturális, de olyan alapvető kulturális vonatkozásokban mint például az iskolai végzettség, ezek  átlagszintje a községek egészének is számottevően alatta marad – ez alól csak NyF település kivétel -, a kapcsolathálózati erőforrások összehasonlítható adatai tekintetében már csekélyebb az eltérés[22]. Emlékezzünk rá, korábbi megfigyeléseink közt az aktivitás U-görbéje az urbanizációs lejtő alsó szárán, az aprófalvakon belül a részvétel településméret szerint tendenciájának visszafordulását jelezte, amit a lokális beágyazottság integrativ szerepével hoztunk összefüggésbe. A mikro-vizsgálatba bevont kistelepülések lakóinak viszonylag kedvezőbb pozíciója a kapcsolathálózati, mint a kulturális vagy a gazdasági erőforrások terén legalábbis egybecseng ezzel a feltevéssel.

 

4..2. A személyes kapcsolathálózati erőforrások szerepe

Még közvetlenebbül értelmezhetők ebben az összefüggésben a négy falu közti eltérések. Bár a kapcsolati erőforrások különböző tényezőit tekintve nem azonos a sorrend, az ezekből képzett globális mutatót tekintve első helyen egyértelműen NyF, majd a következő helyen KF emelkedik ki – az a két település tehát, ahol a részvételi adatok is kiemelkedők (míg a további falvakat tekintve NyA és KA a sorrend - gyakorlatilag ugyancsak leképezve a participációs sorrendet). A két magas részvételt felmutató falu (egyéni szintű) társadalmi tőke állománya között ugyanakkor nem érdektelen a jellegbeli eltérés sem. Míg az előbbi (nyugati) esetben inkább a tágabb körökhöz kontaktust, hidat képező (ismeretségi, illetve társulási jellegű) kapcsolatok viszik a prímet a többi településsel összehasonlítva, az ellenpárt jelentő keleti falu esetében a maghálózathoz, főként a családi-rokonsági körhöz kapcsolódó “erős kötésű” mutatók emelkednek ki.  A belső és külső beágyazódás, a lokális és globális orientáció eltérő szerepével függhet össze, hogy míg a NyF esetben (az országos tendenciához hasonló módon) az országgyűlési, a KF településen az önkormányzati választáson volt visszatérően nagyobb a részvétel az egészében magas arányokon belül. Valójában ez utóbbi tendencia az alacsonyabb részvételű további településeken is megjelent, ahogy ez a viszonylag erősebb lokális orientáció a falvak, kistelepülések participációs szokásait általában is jellemzi.     

 

A kapcsolathálózati tényezők mobilizációs szerepéről azonban közvetlenebb összefüggések is rendelkezésre állnak azokból az – ismét kategoriális regresszió-analízis eljárását alkalmazó - elemzésekből, amelyek során a részvételi aktivitást meghatározó tényezőket vettük számba.

 

3.tábla

A részvételi aktivitást meghatározó tényezők a négy faluban és az összevont mintában
                                              (függő változó: a részvételi aktivitás ötfokú indexe;
                                              Optimal Scaling regresszióelemzés, sztenderdizált együtthatók
                                               és jelentőség /importance/ értékek; üres cellák:nem szign.)

          

 

  Összevont

     Minta

Nyugat-Felső

Kelet-Felső

Nyugat-Alsó

Kelet-Alsó

Béta

Imp.

béta

Imp.

Béta

Imp.

Béta

Imp.

béta

Imp.

Kapcsolathá-
  lózati pozíció

 

.29

 

.55

 

.39

 

.65

 

.37

 

.47

 

.13

 

.18

 

.33

 

.57

Iskolázottság

.11

.09

 

 

 

 

.22

.35

.16

.14

Vagyoni
  helyzet

 

.08

.

09

 

.17

 

.18

 

.16

 

.15

 

.15

 

.13

 

 

Életkor

.17

.09

.24

.10

.35

.31

 

 

.10

.09

Templomba
  járás

 

.15

 

.17

 

 

 

.13

 

.09

 

.22

 

.27

 

.19

 

.27

               R2

18%

 

24%

 

32%

 

17%

 

18%

 

 

Azon a két településen, amely egészében magas participációval jellemezhető, magyarázható leginkább a részvételi aktivitás a bevont társadalmi-demográfiai tényezőkkel. Ezekben a falvakban kisebb az egyéni, illetve a szociológiailag esetleges tényezők szerepe. A táblázat adatai azonban az általunk középpontba állított kapcsolathálózati pozíció szerepét is pregnánsan jelzik. E befolyás valóban meghatározó – akár a négy falu egészét, akár külön-külön tekintve. Különösen így van, ahol magas a részvétel. E településeken, ahol a társadalmi tőke teljes készlete is nagyobb, a kapcsolatgazdag, tekintélyes személyek magatartásmintái a közösség egészére kisugároznak. Ugyanitt a vagyoni tényező és az (idősebb) életkor mozgósító szerepe is jelentősebb. Az alacsony részvétellel jellemezhető falvakban ellenben inkább a részvételi aktivitás szokásos meghatározói, az iskolázottság és a – konvencionalizmus motívumával szorosan összefüggő – templomba járás játszanak szerepet.

 

A helyi beágyazódásra utaló törzsökösség a részvételt közvetlenebbül is befolyásolja. További tényező a szűkebb lakókörnyezethez tartozás, a körzetszomszédság (még ha a kijelölt körzethatárok esetenként az önkényesség elemeit is tartalmazhatják), továbbá a kommunikációs jellegű indikátorok széles köre alapján kialakított globális-lokális beágyazottság mutatója. E közbülső változók mindegyike számottevően befolyásolja a részvétel szintjét. A legerőteljesebb hatás a szomszédsági/körzethovatartozási tényezőhöz kötődik, arra utalva, hogy a participáció még ezeken az aprófalvakon belül is kisebb egységekben, mikrotömbökben szerveződik. Ez a mechanikus jellegű, szegmentáris mobilizáció leghatározottabban az alacsony részvéttel jellemezhető két település esetében érvényesül.

 

Érdekesek a mobilizációs összefüggések a kétfajta beágyazódási mutató, a törzsökösség és a (nagyobb számú elemi indikátor alapján képzett) globális-lokális orientáció esetében. A falvakat együttesen tekintve, a részvétel egyfelől a törzsökösségi státus emelkedésével párhuzamosan nő, viszont inkább a globális, mint a lokális orientációval korrelál pozitívan. (Emlékeztetünk rá, a részvétel indexe főként az országgyűlési választásokhoz kapcsolódott.) A beágyazottsági egy sajátos kombinációja valószínűsíti a  participáció magas szintjét:  a lokális szenioritáson alapuló “bennfentes” pozíció és a tágabb környezet iránti nyitottság párosa. Ezek a - sok tekintetben urbanizált, ugyanakkor hagyományaihoz is kötődő - NyF településen jelennek meg a legjellemzőbb módon.

 

4.3. Csoportszintű jellemzők – települési, szomszédsági kohézió

Az említett változók a társadalmi tőke fogalmának már egy többrétű – az egyéni szinten túlmenő – értelmezése felé mutatnak. Felvételünk a településszintű kohézió irányába mutató indikátorok számba vételére is kísérletet tett. Ezeknek egy csoportja bizonyos hagyományok, szokások őrzésére, a reciprocitás és szolidaritás helyi intézményeinek továbbélésére irányult. Egy másik mutatócsoport központjában a helyi szerveződések, egyesületek, önkéntes társulások fennállására irányult. A szóban forgó indikátoroknak akár az első, akár a második körét tekintjük, itt is NyF település emelkedik ki, de több vonatkozásban KF is felsorakozik. Jellegzetes ez a minta például az olyan reciprocitási intézmény esetében mint a kaláka, amely a nyolcvanas évek végéig meglehetősen nagy szerepet töltött be a falusi népesség házépítési tevékenységében (lásd Sík 1988).  A felvétel adatai arra utalnak, hogy – nyilván az erre szolgáló gazdasági erőforrások szűkülésétől sem függetlenül – a kilencvenes években a kaláka előfordulása szűkebb körre szorult vissza. Leggyakrabban a fenti két településen említették mint jelenleg is folyó vagy az utóbbi néhány évben megvalósult gyakorlatot, míg a másik két – alacsony részvétellel jellemezhető – településen csak szórványosan szóltak az ilyenfajta segítségnyújtás meglétéről. A két keleti faluban, de különösen KF esetében ugyanakkor ma is gyakoribbak olyan hagyományos csereintézmények és közösségi rítusok, mint a kóstolóküldés disznóvágáskor, a nagy lakodalom tartása vagy a húsvéti locsolkodás. Másfajta Nyugat-Kelet választóvonal rajzolódik ki olyan kollektív megmozdulások, rendszeres évenkénti ünnepségek mint a búcsú, szilveszteri és farsangi mulatságok, de az öregek napja tekintetében is, itt szinte minden esetben NyF település vezető helyével. Önkéntes társulások – a polgárőrségtől az asszonykörig – is az utóbbi faluban találhatók elsősorban, és valószínűleg ezzel is összefügg, hogy - az erre vonatkozó kérdéssorozat részeként - NyF lakói nyilatkoztak messze a legpozitívabban a helybeliek összetartásáról, egymást segítéséről. A szóban említett globális jellemzők elvben maguk is részét képezhetnék a participációs viselkedést magyarázó modelleknek, az alacsony esetszám – négy – azonban itt kétségkívül korlátot jelent. A kvalitatív-komparatív elemzés számára azonban fontos támpontot jelenthetnek a szóban forgó tapasztalatok, annál inkább,  mivel más a kutatás más megfigyeléseivel is egybecsengenek.           

 

A globális társadalmi tőke mutatóinak további típusa az egyes településeken kialakult hálózati struktúrák jellemzőiként már a közvetlen network-adatokból származtatható (olyan konkrét indikátorokat magába foglalva mint a kölcsönös elérhetőség, sűrűség, centralitás). E célra a névgenerátoros technikákat használhattuk, kihasználva a szaturált mintából adódó előnyöket. E szerkezetfeltáró elemzések során bizonyos technikai problémákat is át kellett hidalni. Bár kis településekről van szó, az esetenként 150-200 fős esetszámok ha nem is elvi, de kezelhetőségi (illetve áttekinthetőségi) korlátot jelentetnek. Ezért itt az egyéni szintről a családi-háztartási szintre tértünk át (a lakóegységet véve alapul), a háztartáson belüli kontaktusoktól ezúttal eltekintve. Az egy-egy településen számba vett csomópontok száma ekkor mintegy 60-120 egységre csökkent.

 

3.ábra

Magas és alacsony részvétellel jellemezhető családok kapcsolathálózati centralitása a négy faluban[23] (Pajek69 programcsomag)                

Nyugat Felső

Nyugat Alsó 

       Kelet Felső

Kelet Alsó

 

Az ábra által körvonalazott rajzolat vizuálisan is megjeleníti az integrációs szint és mind az egyéni, mind a csoportértelemben vett társadalmi tőke mozzanatok szerepét. A két magas részvételű faluban az összekötő kapcsok sűrűsége a családok közti nagyobb kontaktusgazdagságot, a települések masszívabb társadalmi szövetét jelképezi. A távolmaradással jellemezhető falvak kapcsolathálózata gyérebb, szétesettebb, itt viszonylag nagy az izolált személyek aránya. De a családokat jelképező körök színe és nagysága is sokat mondó. Az ábráról leolvasható, hogy ez utóbbi hangadónak tekinthető pozíciók kulcsszerepet játszanak a választási mozgósításban. A magas részvételű falvakban rendre magas részvétellel jellemezhető családok, az alacsony részvételűekben többnyire távolmaradók állnak a középpontban.

 

A fentieket egészítette ki – már az UCINET 5 programcsomag centrum-periféria moduljának felhasználásával - az a további elemzés, amely egy-egy településen belül két nagy blokkot rajzolt ki a hálózati szempontból centrális és periférikus háztartásokból. A részvételre gyakorolt befolyást tekintve a négy falu között lényeges különbségek mutatkoztak, új elemekkel is árnyalva az egyes esetek profilját.  Akár a regressziós, akár az egyszerű korrelációs elemzések alapján, a legerőteljesebb összefüggést – az egyik rendhagyó esetet megjelenítő – NyA településnél tapasztaltuk. Itt különösen éles a centrumhoz és a periféria szegmensei közti participációs rés, a többi esetnél amúgy is szűkebb centrum kisugárzó hatása itt különösen szűk körre korlátozódik.  (Ahogy a fenti ábra is jelezte, ezen a településen egyébként is igen gyérek és töredezettek a – háztartásokat vagy nagyobb egységeket összekötő - településen belüli kontaktusok). A másik alacsony részvételű települést, KA falut ezzel szemben a centrum-periféria és részvétel közti összefüggés teljes hiánya jellemzi Itt valójában nem is a kisugárzás hiányáról, inkább arról van szó, hogy a centrális szegmens tagjai maguk sem jellemezhetők magasabb szintű aktivitással. Végül a két aktív falu közti különbség sem érdektelen. A centrum-periféria pozíció és a részvétel közti összefüggés mindkét esetben jelentékeny, ugyanakkor KF esetében valamennyi elemzés szerint erőteljesebb. A centrum és periféria közti választóvonal itt pregnánsabb, és ez egybecseng a globális strukturális elemzések által jelzett további tendenciával, a legtöbb mutató alapján erős hálózati centralizáltsággal e településen. Míg e tekintetben NyA-val mutatkozik bizonyos hasonlóság, lényeges különbség azonban, hogy KF esetében ez a centralizáltság a kölcsönös elérhetőség magas szintjével társul, a belső kohézió aránylag nagy fokát biztosítva.

 

A települések etnikai összetétele, nemzetiségi múltja további olyan globális jellegű tényezők, amelyek az egyéni megközelítés alapján csak részben ragadhatók meg. Bár a cigány népesség településeken belüli előfordulásáról csak hozzávetőleges becslésekkel rendelkezünk, ezeknek a részvételi sorrenddel való kapcsolata lényegében megfelel az adott etnikai sajátosság részvételi összefüggéseiről országos szinten szerzett tapasztalatokkal. Más jelleggel, ennek a tényezőcsoportnak az elemeként tarthatjuk számon KF település egy jelentős részének sváb telepes múltját (ami egyébként elég ritka a régióban). Ez a több száz éves örökség ma inkább csak a temető sírkövein, és a falu néhány iskolázottabb lakosának ismereteiben, mint megélt gyakorlatként érhető tetten. Ezzel együtt, a falu külső rendjében, épületei elrendezésében és állagán egyaránt érződik a nemzetiségi múlt, mint ahogy maguk a falu lakosai is számot adnak olyan habitus jegyekről, amelyek más falvaktól, például a régióból bevont másik településhez képest eltérnek. Itt olyan etnikai sajátosság konkrét megjelenésével lehet dolgunk, melynek országos érvényesülésére korábbi aggregát elemzéseink utaltak.[24]

 

A vizsgálat adatai szerint az alacsony részvétel, nagyarányú abszencia ugyanúgy kapcsolatba hozható a kapcsolathálózati mutatók által jelzett integrációs problémákkal (izoláltság, gyér településen belüli kommunikáció, fragmentáltság), mint ahogy a magas részvétel “normális” és ”rendhagyó” esetei is a társadalmi integráció magas szintjével. Az eredmények ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy a magas szintű integráltság mögött eltérő struktúrák, mechanizmusok húzódnak meg (mint ahogy az ellenpólust jelentő települések közt is jelentősek az eltérések). A nyugati régió magas részvételű településén a tágabb szintek felé közvetítő “gyenge kötés” jellegű, a “híd”- vagy “kapocs”-szerű kontaktusok játszanak más falvakhoz képest kitüntetett szerepet, melyek szerveződésében az önkéntes társulások is aránylag jelentős szerepet játszanak. A keleti régió kivételt képező településén a magas részvétel – ahol ezt a kiinduló gazdasági-kulturális adottságok alig magyarázhatják – sok jel szerint az erős belső kohézióra, a kapcsolatok sűrűségére, a településen belüli hálózatok - a kölcsönös elérhetőségen és viszonylagos centralizáción egyszerre alapuló - integráltságára vezethető vissza. Az integrációs problematika egy lényeges konceptuális megkülönböztetésével élve, a nyugati régió esetében a rendszerintegratív feltételek – a gazdasági  adottságoktól, a magasabb foglalkoztatási szinttől, a mai piaci viszonyokhoz való zökkenőmentesebb adaptálódástól  az önkéntes társulások nagyobb sűrűségéig – eleve előnyösebb kereteket biztosítanak, a rendszerintegrativ hátrányokat a keleti régióban a szociális integráció - sűrűbb szövésű, erősebben szervezett helyi kapcsolatokon keresztül megvalósuló - hangsúlya kompenzálhatja. Hozzá kell tenni, hogy – az ugyancsak magas centralizáltsági szintet megjelenítő NyA falu monolit jellegű helyi erőviszonyaival szemben – KF esetében akár politikai, akár vallási színezetét, de helyi közéleti szerveződését tekintve is egy jóval pluralisztikusabb elit képe rajzolódik ki (valójában ez a település az a felvétel falvai közül, ahol – akár a legutolsó országgyűlési választások tapasztalatai szerint is – hosszabb időn keresztül a legkiegyenlítettebbek a politikai erőviszonyok leegyszerűsítve a bal- és a jobboldal táborát tekintve). A bevezetőben részletezett coleman-i hipotézis kapcsán kifejtett tétel – amely szerint az egymással versengő politikai táborok mobilizációs erőfeszítései vezetnek magas részvételhez – leginkább ennek a településnek a régiójában rendhagyó participációs mintáját magyarázza.      

 

 

                                                                            *  *  *  *  *

 

Tanulmányunk végéhez érve indokolt visszatérni a címben feltett kérdéshez: miért mennek el mégis szavazni az emberek. Úgy gondoljuk, az empirikus kutatásaink eredményéből kiderül, hogy egyetlen válasz nem ad kielégítő magyarázatot, de különböző válaszok összességéből mégis kibontakozott egy kép, amelynek legfontosabb elemei végső soron a széles értelemben felfogott társadalmi integráció mechanizmusaihoz, intézményeihez kapcsolódnak. Valójában nem csak a par excellence normatív motívumokról, kollektív ösztönzésekről van itt szó és nem is csak a közvetlen környezet, a személyes miliő befolyásairól, hanem a szociális integráció olyan pozícionális elemekhez, csoportidentáshoz kötődő elemeiről, amelyek a választási részvétellel kapcsolatban is egyfajta inkorporált, habituális viselkedésmódok forrásai. Az esetek többségében, ha a részvétel “”racionális hozamáról” beszélhetünk, az a választás megcélzott (de gyakran el nem ért) kimenetelén kívül a személyes társadalmi kötelékeknek, “szociális tőkének” az a megerősítése, amely a releváns személyekkel és csoporttagokkal való együttes cselekvésből származik.

 

Gondolatmenetünk egésze, a felsorakoztatott empirikus adalékok együttese szándékunk szerint azt a benyomást sugallta, a válaszra váró kérdés valójában nem az, hogy “miért mennek el”, hanem - amennyiben a szavazók kisebb vagy nagyobb csoportjai távolmaradnak  – “miért nem mennek el mégisl”. Persze e kérdések plauzibilitása korántsem független a részvétel jellemző szintjétől és annak alakulásától. Mint az előző évtizedek nemzetközi és hazai gyakorlata is mutatja, állandóságról e téren sem beszélhetünk.        

 

 

Hivatkozások

 

Alford, R. (1967). Class Voting in the Anglo-American Political Systems. In Lipset,S.M. and Rokkan,S.
  eds. Party Systems and Voter Alignments: Cross-National Perspectives, N.Y. The Free Press pp.67­93

Andersen, R.-Heath, A. (2002) Class Matters: The Persisting Effects of Contextual Social Class on
  Individual Voting Behaviour in Britain, 1964-97', European Sociological Review, 18:125-138.

Angelusz,R.-Tardos,R. (2000) Pártok között szabadon. Bp.Osiris

-         (2002,a)  Részvétel és távolmaradás - a választások “sötét lova”  (in:  Kurtán,S.-
Sándor,P.-Vass,L.eds: Politikatudományi Évkönyv 2002) Bp.Demokrácia
Kutatások Alapítvány. 667-688.

-         (2002,b) Választási részvétel és társadalmi integráció. Bp.KSH.

-         2002,c) A választási részvétel csalóka változékonysága. Politikatudományi
Szemle. (1-2: 21-50)

Blais,A. (2000) To Vote or Not to Vote? The Merits and Limits of Rational Choice Theory.  Pittsburgh:
  The University of Pittsburgh Press

Coleman,J. (1990) Foundations of Social Theory. Cambridge: Harvard University Press

Dahrendorf,R.(1966) Homo  Sociologicus. Köln-Opladen:Westdeutscher Verlag.

Downs,A. (1957) An Economic Theory of Democracy.  N.Y.Harper

Rosenstone,S.J.-Hansen,J.M.(1993) Mobilization, Participation and Democracy in America.  N.Y.:McMillan.

Sík,E. (1988) Az “örök” kaláka. Bp. Gondolat.

Tóka,G. (2002) Pártrendszer, választói magatartás és a demokrácia minősége. Bp. Kézirat.

 

 


 


[1] Blais könyvének bevezetőjében hét pontban foglalja össze a szavazási paradoxon problémájának megoldására javasolt RDE-típusú kiegészítéseket. Ezek szerint az emberek azért szavaznak, mert 1.fenn akarják tartani a demokráciát 2.kötelességérzetből vesznek részt 3.félnek,hogy pont az ő szavazatuk fog hiányozni 4. Mert arra számítanak, hogy mások nem mennek el, s így a saját voksuk felértékelődik 5.előljáróik megkönnyítik számukra a részvételt 6.mert a részvétel költsége mimimális 7. Mert nincs értelme a költségek és hasznok egybevetésével sokat bíbelődni. Miután részletesen foglalkozik az egyes verziók mellett és ellen szóló érvekkel, a részvétel magyarázatában négy nagyobb értelmezési irányt különít el: az erőforrás, a mobilizációs, a pszichológiai és a szociológiai modell.

[2] Egy ilyen kiegészítéssel, Rosenstone és Hansen  - a politikai intézmények, érdekcsoportok súlyával határozottan számot vető -  mobilizációs modellje valójában sok hasonlóságot mutat Coleman gondolatmenetével.

[3]Az  ezt indító passzusban Coleman a rá jellemző nyíltsággal tesz említést arról, hogy rational csoice oldalról hűtlen gesztusnak mutatkozhat az internalizáció kérdésébe bocsátkozni – ez már a célokat vezérlő érdekek létrejöttének problémáját feszegetíti, holott az RDE-megközelítés ez utóbbiakat adottságként fogja fel. (Nem utolsó sorban ez és hasonló – a belső kétely állandó jelenlétét tükröző – mozzanatok azok, amelyek miatt Coleman nemsorolható az RDE-iskola (vagy legalábbis annak radikálisan konzisztens változata) par excellence képviselői közé. Jegyezzük meg azért, ezen a helyen is nagyobb hibának tartja, ha egy elmélet társadalmi célok vagy normák egy meghatározott készletet tekinti együttesét tekinti kiinduló adottságként, mint ha valaki az egyéni célok oldaláról teszi ugyanezt.  

[4] E vizsgálódásról részletesebben lásd Angelusz-Tardos 2002,b.

[5] A szóban forgó választások után elvégzett felvételek – a korábbi választásokhoz hasonlóan – arról tanúskodtak, hogy a két forduló közönsége nem esett teljesen egybe, és az urnához járuló választók mintegy tíz százaléka csak a második fordulóban szavazott, az elsőben nem. Így kalkulálva, összességében az állampolgárok 62-63 százaléka adhatta le voksát 1998-ban a két forduló alkalmával, de ez még mindig kb. tíz százalékkal kevesebb, mint a felvétel retrospektív alapadata. Feltételezhető az is, hogy a megkérdezettek egy részében – különösen az idősebbekben – összemosódhatott az 1998-as és a megelőző 1994-es választások emléke, ami egy-két évvel egy adott esemény után semmiképp sem elképzelhetetlen (akkor az első fordulóban 69 százalékos volt a részvétel, s ez nem áll olyan távol a szóban forgó felvétel adatától).

Persze a mintával és a validitással összefüggő további tényezőket is számításba kell venni a felülmondás magyarázatakor. Így minden bizonnyal a szóban forgó felvétel sem fedte le teljességgel azokat a társadalmi csoportokat, ahol a részvétel  szokás szerint a legalacsonyabb. De azokat a “kivánatossági” normákat, vélt elvárásokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amelyek a megkérdezettek egy részét arra késztetik, hogy politikai aktivitásukat a ténylegesnél intenzívebbnek tüntessék fel.

[6] A nem tényezője az előkészítő elemzések nem-szignifikáns eredménye miatt került ki a modellből, és lényegében hasonló vonatkozik a foglalkozási csoportosításra is, mely ugyan szignifikáns eredményt produkált, de a többi erőforrás-tényező mellett már alig emelte az összmagyarázatot.

[7] Konkrétabban: mindkét említett kérdést, illetve kérdéscsoportot először önálló  (az elmúlt három hónapban történt segítségnyújtás, illetve vendégfogadás megléte alapján három-, a barátok száma alapján négyfokú) indexszé alakítottunk, majd következő lépésben - a kombinált index létrehozásakor - ezeket összegeztük, és hoztunk létre öt csoportot az eloszlás alapján. 

[8] Első menetben itt is először részindexeket hoztunk létre részben a (születési és jelenlegi) felekezethez tartozás, részben a vallási önbesorolás mutatói alapján, majd ezek összegzése nyomán alakítottuk ki a vallásosság kombinált indexét.   

[9]  Mindezt kiegészíti – mint a következő részben még részletesebben szólunk róla – a területi konteztus szereepe, az egyes települések, régiók jeltérő társadalmi összetétele és miliője. (Ez utóbbi tényező hangsúlyos megjelenésére a rétegződés és politikai viselkedés újabb irodalmában lásd Andersen-Heath 2002).

[10] Az összmagyarázatot kifejező R2 értéke 7-ről 10 százalékra nőtt. E 2.modell részletesebb eredményeire lásd Angelusz-Tardos 2002,b.

[11] Az elemzés eredményeiről részletesebben lásd Angelusz-Tardos 2000,c.

[12] Lásd Angelusz-Tardos 2000 részvételre vonatkozó fejezetét. (Települési adatbázis újbóli létrehozására a DKMK Választásszociológiai Rrojekt keretében történtek lépések, ennek kezdeti eredményeit – településnagyság és részvétel összefüggésére vonatkozóan – már jelen tanulmányuk is tartalmazza).

[13] A kérdéssel másutt részletesebben foglalkozunk, az ökológiai tévkövetkeztetés problémájának klasszikus megfogalmazását  lásd Robinson,W.S. (1950).

[14] Lásd Angelusz.-Tardos (2000).

[15]   E három mutató közt szerepel egy-egy időpont “természetes” részvételi rátája és az adott választókörzet aktuális rangsorbeli pozíciója a 176 választókörzet között. Harmadikként, egy-egy időpontra vonatkozóan a körzeteket tizenöt hasonló nagyságú csoportba vontuk össze (kategoriális regressziós elemzéseink többsége erre a mutatóra épült).

 

[16] Lásd www.ksh.hu. A területstatisztikai bizonyos pontatlanságot tartalmaznak, amennyiben nagyrészt a KSH legutóbbi (2001.évi) népszámlási-területi adataira épülnek, és – visszavetítve - ezeket alkalmazzuk a korábbi időszakok részvételi és politikai mintáira  vonatkozó elemzéseinknél is. Eljárásunk azon a – számos korábbi tapasztalaton nyugvó – feltevésen alapul, hogy a területi jellegzetességek, az egyes körzetek viszonylagos összetételbeli pozíciója időben többé-kevésbé stabil.

 

[17] A Politikai tagolódás 2003 projekt egy első eleme annak az új területi adatbázisnak a kiépítése, melynek választásstatisztikai adatbázisát a BM Választási Hivatal bocsátotta rendelkezésre. A jelen elemzést az SPSS adatbázisra történt átalakítás tette lehetővé, mely egyelőre csak a választási részvételre vonatkozóan készült el. (A külön említett roma populáció részarányon kívül) vizsgálatunkban egyedül a mintegy 3000 magyarországi település méretére és választási részvételére vonatkozó mutatók alapulnak más adatforráson, mint a 2001-es népszámlálás.       

[18] Az egyes ábrákon szereplő népességszámok az egyes települések választójogosultjainak számát jelzik.

[19] Lásd Angelusz, R-Tardos,R. 2002,a.

[20] Az R2 érték az egyes választások esetében 70 és 80 százalék között mozgott.

[21] A  kidolgozott globális index alapelemei: 1. Főként a mag-hálózaton belüli kapcsolatok terjedelmét jellemző, névgenerátoron alapuló mutató 2.A (lazább vagy szorosabb kapcsolatokon keresztüli) ismeretségi kör foglalkozási spektrumának heterogenitását és kiterjedtségét leíró, Lin-Dumin-féle pozíciós generátoron alapuló mutató 3. A  postai úton (így karácsonyi, újévi üdvözlőlapok formájában) történő kapcsolatápolás mutatója 4. Az egyesületi tagsághoz kötődő szervezeti erőforrások mutatója. (Továbbá az index egy verziójában 5. tényezőként hagyományos patrónus-szerepekhez, így a keresztszülő és az esküvői tanú intézményeihez kapcsolódó formák.)        

[22] Konkrétabban, a névgenerátoron és a pozíciógenerátoron valamint a postai kapcsolattartáson alapuló mutatók esetében csekélyek, az egyesületi tagság esetében nagyobbak az eltérések. 

[23] (A körök mérete az egyes háztartás-családok központi vagy periférikus helyzetét jellemzi a településen belüli interakciók alapján, míg a színjelzés a participáció fokára utal: a fekete szín a magas, a fehér az alacsony részvételhez társul).

[24] A német etnikai tényező részvételi befolyására vonatkozóan korábbi kutatásainkból  lásd Angelusz-Tardos 2000.